Kelenvölgyi Főzőverseny 2011

Idén már negyedszer kerül megrendezésre a cserkészek által szervezett Kelenvölgyi főzőverseny, mely mint a nevéből is kitűnik, nem csak cserkészeknek, hanem egész Kelenvölgynek szól! A főzőverseny első és legfontosabb célja, hogy akik eljönnek azok jól érezzék magukat. A másik cél az, hogy egy olyan alkalmat biztosítson, ahol a
Kelenvölgy (és környékén) élő lakosok jobban megismerhetik egymást, miközben finomabbnál finomabb, bográcsban készült ételeket főznek. A gyerekek számára különböző programokkal készülünk, így lesz például kürtőskalács sütés, kézműves és (a kevesek által ismert) magyar baseball, azaz méta is. A részvétel természetesen ingyenes, ugyanakkor előzetes jelentkezéshez kötött, hogy megfelelő számú főzőhellyel és tűzifával tudjunk készülni.
Jelentkezni június 5-ig a kelenvolgyifozoverseny@gmail.com címre küldött levélben lehet csapatnév, létszám és az elkészítendő étel nevének feltüntetésével.
Remélem június 11-én, 10 órakor a templomkertben (1116 Bp, Kecskeméti J. u. 14) találkozunk!

További tudnivalók

  1. A főzőversenyen bárki indulhat (egyénileg vagy csapatosan), aki a jelentkezési határidőig a szervezőknek ezt emailben jelezte.
  2. A szervezők csak tüzifát és vizet tudnak a helyszínen biztosítani, ezért minden mást az indulóknak kell magukkal hozni.
  3. Megkérjük az indulókat, hogy a verseny tisztasága érdekében amit lehet a helyszínen készítsenek el, tehát nem szabad előre elkészített alapanyagokból dolgozni (a meghámozott krumpli vagy felszeletelt hús természetesen nem ennek számít).
  4. A zsűri az előre kihirdetett időpontban (15 óra) körbemegy és minden csapattól kér egy tányér kóstolót, tehát ezen időpontra kérjük a kedves indulókat, hogy legyenek kész a főzéssel. Aki ezen időpontra nem készül el az étellel, annak a főztjét sajnos már nem tudja a zsűri értékelni.
  5. Az első 3 helyezettet értékes ajándékokkal jutalmazzuk. Ezen kívül (idén először) lesz közönség díj is, szavazni a zsűrizéskor kiosztott szavazólapokon keresztül lehet majd.
  6. A főzőversenyt eső esetén is megtartjuk! A szervezők nagy közös ponyvákkal készülnek erre az esetre, azonban kérjük a kedves jelentkezőket, hogy rossz idő esetén, lehetőségeikhez mérten maguk is készüljenek ponyvákkal és sátrakkal.

A versenyhez sok sikert, az ételhez pedig jó étvágyat kívánunk!

815. IV. Béla király cserkészcsapat